A kolozsvári Unió szabadkőműves páholy történetére fókuszáló könyvet mutattak be a kincses város könyvünnepén
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén. Sas Péter új forráskiadványa, illetve annak bemutatója a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében választ adott arra, hogy kik voltak a szabadkőműves páholy tagjai, hogy mit tettek a városért, és miért övezte őket oly sok félreértés.
2025. június 28., 20:592025. június 28., 20:59
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik különleges eseménye volt Sas Péter A királyi művészet szolgálatában. A kolozsvári Unió szabadkőműves páholy dokumentumaiból 1886–1936 című kötetének bemutatója. A Művelődés kiadásában megjelent forráskiadványt Szabó Zsolt és Fodor János történész ismertette egy olyan beszélgetés keretében, amely nemcsak a könyvről, hanem a teljes szabadkőműves mozgalomról is átfogó képet kívánt adni.
Az ebben közölt szövegek többsége már korábban is megjelent – szabadkőműves folyóiratokban vagy más fórumokon –, néhány viszont levéltári dokumentum, mely csak most kerül a nagyközönség látókörbe. A könyvet kísérő bevezető tanulmány a páholy működésének történeti és szimbolikus kereteit is felvázolja.
Ekkor országszerte több száz páholy működött, ezek koordinálását a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy látta el. Az Unió páholy működését ennek az országos szervezetnek az engedélyével kezdhette meg.
Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.
Arról is szó esett, hogy
A tagok úriemberek voltak – köztük orvosok, tanárok, politikusok, kultúraszervezők –, nem titokzatos összeesküvések részesei, hanem társadalmi felelősséget érző emberek, akik aktívan kívánták alakítani a közösségük jövőjét.
A bemutatón Fodor János történész nemcsak a kötet kontextusát ismertette, hanem részletesen beszélt a szabadkőművesség eredetéről és szervezeti felépítéséről is. Mint elmondta, a szimbolikus szabadkőművesség születését 1717. június 24-re teszik, amikor Londonban megalakult az első hivatalos nagypáholy. A mozgalom szimbolikája és szerkezete a középkori építőcéh-rendszerek hagyományaiból építkezik, és ennek megfelelően három fokozat – tanonc, legény, mester – alkotja a tagság hierarchiáját.
A páholyba való felvétel szigorú előszűrést követően történt. Az érdeklődőt keresőnek nevezték, akit három kijelölt páholytag – úgynevezett „kutató”– vizsgált meg: kikérdezték környezetét, megfigyelték szokásait, és jelentést készítettek róla. A felvétel végső lépése a „golyózás” volt – fehér vagy fekete golyókkal szavaztak a befogadásáról.
Fontos társadalomszervező szerepet is betöltöttek. A tagok között voltak városi tanácstagok, egyetemi professzorok, sőt püspökhelyettesek is. A mozgalom lehetőséget adott különböző társadalmi rétegek – különösen az értelmiség – közötti közvetlen kapcsolatteremtésre, és egyfajta informális „lobbifórumként” is működött a közösségi döntések előkészítésében.
A mozgalmat több hullámban sújtották betiltások: először az első világháborút követő politikai változások (ekkor Magyarországon tiltották be a szabadkőművességet, de Erdélyben, mivel Romániához csatolták, tovább élhetett), majd a harmincas évek végének autoriter légköre. A taglisták később – tragikus módon – a deportálások idején is előkerültek, és súlyos következményekkel jártak.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
A könyv, bár nem tartalmaz részletes értelmezést vagy kritikai apparátust, bőséges forrásanyagot kínál az olvasónak. Nem mond ítéletet, nem akar semmit bizonyítani – egyszerűen megmutatja, milyen volt a kolozsvári Unió páholy működése dokumentumokon keresztül. Az olvasóra bízza annak eldöntését, hogy miként viszonyul ehhez a mozgalomhoz: történeti érdekességként, társadalomtörténeti tanulmányként, vagy egy közösségi önszerveződés példájaként.
A kötet egy olyan korszak emlékét idézi fel, amikor a város vezető értelmisége közösségi célok mentén szerveződött – sokszor a nyilvánosság kizárásával, de nem a társadalom ellen, hanem annak javára.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.
szóljon hozzá!